Főoldal » Hirdetőtábla » Móra

30 éves a Móra
Információ | 2016-06-23, 3:39 PM

30 éves a Móra

„És majd eljön a nap, álmaink mind valóra válnak,

ami vár reánk, az mindent felülmúl.

Az lesz a legjobb idő arra, hogy felismerjük egymást,

hogy tényleg szép legyen a múlt.”

 

        Az évfordulók mindig különleges, kitüntetett helyet foglalnak el az ünnepek között. A nagy események, melyek velünk történnek, nagyon fontosak számunkra. Amikor évfordulókat ünneplünk, ezekre a meghatározó pillanatokra gondolunk. Az ünnepek, a jeles napok megmé­rik az idő szüntelen folyását. Pihenőhelyeket jelölnek ki számunkra, ahol végiggondolhatjuk az út folytatását. Az elmondottak alapján röviden végigjárhatjuk azt az utat, mely a mához vezetett, s közben felidézhetjük a múlt pillanatait. Történelmi méretekhez viszonyítva a 30 év nem túl hosszú egy intézmény életében, számunkra mégis jelentős időszak, mert ide kötődik életünk egy-egy darabkája. Nagyot alkotni csak összefogva, közösen lehet, amint az ünnepben is a legszebb és legfontosabb az együttlét. Ebből a közös tudásból, az élményekből és érzésekből áll össze a történelem, a 30. születésnapját ünnepelő Móra Ferenc Tagiskola történelme. A következőkben szeretném felidézni iskolánk 30 évének történetét, annak néhány meghatározó mozzanatát.

     Iskolánk történetében az első, amikor 1986-ban megnyitotta kapuit, akkor még a nagyközség, általános iskolájaként, 5. sz. Általános iskola néven. A tanulók zöme a közeli lakótelepről érkezett, amely egy időben épült és népesedett be az iskolával. Ez az időbeni közösség hosszú időre meghatározta az iskola és a szülői közösség jó együtt működését. A kapuját nyitó új iskola fiatal pedagógusokkal indult. Nem voltak régi hagyományok, amelyek kötötték volna a frissen megalakult nevelőtestületet, saját alapokat kellett teremteni. Együtt szervezetük meg az első karácsonyi és ballagási ünnepségeket, amelyek mai napig bensőséges családi hangulatot idéznek.

Móra Ferenc nevét 1990. szeptember 1-jén vette fel az intézmény, amely név máig kötelez minket. A Móra napok rendezvényein évről –évre sokszínű programmal emlékezünk névadónkra. Gondoljunk csak a vidám játékos vetélkedőkre, műsorokra vagy a hangos olvasás és természettudományi versenyeinkre, ahol a város más iskolájában tanulók mérhetik össze tudásukat.

Az 1989 – 90-es tanévtől indult az iskola arculatát meghatározó a német nyelvi tagozat, ahol a tanulókat, jól felkészítettük a középiskolai továbbtanulásra. A megyei versenyeken is szép eredményeket értünk el és ma is sokan használják munkájuk során.

A 90-es évek végén kezdődött iskolánkban a művészeti oktatás, ahol gyermekeink a társastáncban, a számítógépes grafikában a színjátszásban és a hangszeres zenében tehették próbára tehetségüket. Talán még sokan emlékeznek az év végi bemutatókra vagy a Táncvarázsra, ahol a városban működő tánccsoportoknak adtunk lehetőséget a bemutatkozásra.

A sportnak mindig is meghatározó szerepe volt tanulóink életében s több sportágban is szép sikereket értek el, de talán a legszebb eredményeket egy új sportág a floorball meghonosítása hozott számukra. Nemcsak a fiú, de lány csapataink is évről évre eljutottak az országos diákolimpia döntőjébe. A rendszeres sportolás mellett éveken át az egészséges életmód fontosságát igyekeztünk népszerűsíteni az „Egészségnappal”, ahol a sportrendezvények mellett szűrő vizsgálatokat, életmód tanácsadást és reformkonyha bemutatót is szerveztünk.

Sajószentpéter város iskoláiban évről-évre csökkent a gyermekek száma.

Ezért a 2007/2008-as tanévtől az intézmények összevonására került sor. Az iskola új neve Móra Ferenc Tagiskola lett, majd 2014-től a Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskolája nevet viseli.

A kihívást nem az jelenti számunkra, hogy egy nagy közösség tagja lettünk, mert nem változott az iskola szellemisége, a családias, gondoskodó szeretet, a jövőbe vetett hit, melynek eszköze a gyermekek képességeinek, tudásának, látókörének szélesítése. Viszont változott körülöttünk a világ, másra van szüksége a mai gyerekeknek, akik okos telefonnal a kezükben születnek, s a Facebook képezi a közösségi terüket. S ezekkel a kihívásokkal kell nekünk, pedagógusoknak nap, mint nap szembenézni és lépést tartani.

Ezért is vagyunk nagyon büszkék, arra, hogy ebben a virtuális világban ismét igény van a művészeti oktatásra, tanulóink jó eredményeket érnek el az országos tanulmányi versenyeken és szorgalmasan, kitartóan készülnek az ünnepi műsorokra különösen a 30 éves gálára.

     A gálára, amelyet április 29-én mutattunk be, olyan produkciókkal készültünk, amelyek bemutatják iskolánk igazi szellemiségét, ahogy a közösen énekelt dal is mondja:

 

Román Péterné

 

Hozzáadta:: Ildikó | | Címkék (kulcsszavak): Móra Gála
Megtekintések száma: 728 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
avatar
<