Főoldal » 2016 » Május » 20

 

Kategória: Pályázat - Színház | Megtekintések száma: 282 | Hozzáadta:: Gábor | Dátum: 2016-05-20

Az esemény az NTP-KKI-B-15-0219 számú "Mert a színház a szíveket melengeti" című pályázat keretein belül valósul meg.

Kategória: Pályázat - Színház | Megtekintések száma: 235 | Hozzáadta:: Gábor | Dátum: 2016-05-20

Az NTP-KKI-B-15-0219 "Mert a színház a szíveket melengeti" pályázat keretében 2016.április 23-25-ig tehetséggondozó táborban vettünk részt Szilvásváradon, a Lipicai Hotelben szálltunk meg.

Reggel 8 órakor indultunk. Az utazás 1 órát vett igénybe. Elfoglaltuk a szállásunkat, azután rögtön következett az első program. Amíg a csoport fele lovagolt, addig a másik fele Land Rover túrán vett részt. Ezt követően visszamentünk a szállásra, megebédeltünk majd kaptunk egy óra szabadidőt, hogy megismerkedjünk a szálláshellyel. Ezután egy rendhagyó történelem óra következett, ahol a régészeti leleteket vizsgáltunk, és íjászkodtunk. A második nap délelőttjén elkezdtük az összpróbákat, ami ebédig tartott. Aztán kézműves foglalkozáson vettünk részt, ahol karkötőket vagy nyakláncokat készítettünk. Ezt néhány óra újabb gyakorlás követte. A színdarab az általunk írt szövegkönyvből született. Az utolsó napon jutalomként, a sok munkáért, Egerszalókra mentünk strandra. Mindenki nagyon élvezte a tábort, a különböző programokat. Remek hangulatban teltek a próbák és a napok.

Terveink szerint a színdarab 2016. május 27-én kerül bemutatásra a Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskolában. Reméljük, hogy min ... Tovább »

Kategória: Pályázat - Színház | Megtekintések száma: 231 | Hozzáadta:: Gábor | Dátum: 2016-05-20

<