Főoldal » Anyag-archívum

Tisztelt Szülők!

Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan, a tanév végi két hónap (május és június) étkezési díját egyszerre kell befizetni.

A díjbeszedés várható időpontja 2015. június első hete.

A júniusi, előre tudható hiányzások miatti étkezés lemondásokat kérem, hogy legkésőbb 2015. május 28-án reggel 8 óráig jelezni szíveskedjenek az iskolatitkárnak személyesen, vagy az 521-088-as telefonszámon!

Köszönettel:

Iskolatitkár

Megtekintések száma: 665 | Hozzáadta:: Gábor | Dátum: 2015-05-21

Vadonleső Program valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság

a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve,

2015. AZ ÜRGE ÉVE alkalmából  „VERSengő ürgeképek” címmel ürge-vers illusztrációs és„Ürgefüttyök” címmel rövid („egyperces”) esszéíró pályázatot hirdet.

„Ninini: Ott az ürge, Hű, mi fürge, Mint szalad! Pillanat, S odabenn van, Benn a lyukban.” – írta Petőfi Sándor majd’ kétszáz éve. És az ürge – a versbéli ürge legalább is – azóta sem nagyon bújt a felszínre és mutatta meg magát, hiszen alig-alig született irodalmi alkotás ez időszak alatt, melynek témája a „pajkos ürge” lenne. Most azonban a Vadonleső „Év emlőse” kezdeményezésére egész kolóniányi ürgevers bukkant felszínre: több mint tíz, kortársköltőnk által írt ürgeverssel gaz ... Tovább »

Kategória: Ökoiskola | Megtekintések száma: 882 | Hozzáadta:: Gábor | Dátum: 2015-04-28

Április 25-én, szombaton iskolánk 21 tanulója, 9 pedagógusa és családtagjaik vettek részt a 15. jubileumi Vitézlő túrán. Ki először, ki már rutinos visszajáróként. Az időjárás csodálatos, napos idővel ajándékozott meg minket, a gyerekek izgatottan várták a túrát, mert akkor még nem sejtették mi vár rájuk. Nagy lendülettel, boldogan vágtunk neki a 19 km-es távnak, de ahogy telt az idő és fogyott az erő, egyre fáradtabban haladtunk az olykor bozótos útvonalon, a meredek hegyoldalon, a gyönyörű, páratlan kilátást nyújtó hegytetőn vagy a legnagyobb kihívást nyújtó, hatalmas kövekkel teli patakmederben, ahol egyszer-kétszer a köveken szökdelve jutottunk át a patak másik oldalra. Láttunk békát, gyíkot, búvópatakot, megcsodálhattuk az Ördög-gátat és néhány tanuló önfeledten ugrándozott a patakban mezítláb. Gyönyörű, élményekkel teli napban volt részünk. Habár az utolsó néhány kilométeren már inkább a fagylalt és a lila hagymás zsíros kenyér utáni csillapíthatatlan vágy segített át bennünket, azért annál szebb elismerést nem is kívánhattunk volna, mint amikor egymás után csak azt hallottuk: … ugye jövünk jövőre is? Természetesen. Reméljük még többen.

Jövőre is ott leszünk, Vitézlő!

Kategória: Ökoiskola | Megtekintések száma: 629 | Hozzáadta:: Gábor | Dátum: 2015-04-28

Iskolánk csatlakozott a Magyar Éghajlatvédelmi Szövetség által kiírt Világfák kampányhoz, így először ültethettük el az év fáját, mely 2015-ben a kocsányos tölgy. Büszkék vagyunk arra, hogy az ország közel 40 helyszíne közül a mi iskolánk az egyik, ahol Világfát ültettek és büszkék vagyunk a megújult iskolaudvarra is. Sok kis- és nagy gyermek keze szorgoskodott, hogy az udvar zöldebb, virágosabb legyen. Témanapot tartottunk ezen a napon, melyen a diákok a szelektív hulladékgyűjtésről és a komposztálásról kaptak sok új információt. Az  újonnan megszerzett tudást később vetélkedőn kamatoztathatták mind az alsó és felső tagozaton. Az első és második évfolyam mesén keresztül tanulta meg hogyan gyűjtsük és hasznosítsuk a hulladékot, majd a legkisebbek akadályversenyen, a nagyobbak élő társasjátékban vettek részt. Közben a felső tagozat élvezettel hallgatta és nézte végig a School-Túra című előadást, melyet a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Tanszékének munkatársai tartottak. A hetedikesek egész délelőtt az iskolaudvar szépítésén dolgoztak, a nyolcadikosok pedig Ökomatákat készítettek, melyeknél később a kisebbek játékosan adtak számot a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos ismereteikről. A föld napi vetélkedő első helyezettjei (4.b és 5.b osztály) örömmel vették birtokba nyereményüket, egy-egy facsemetét, melyet saját kezűleg ültettek el és gondoznak majd a jövőben. Az alsós osztályok virágokat ültettek, így gyönyörű virágos kertek születtek ... Tovább »

Kategória: Ökoiskola | Megtekintések száma: 667 | Hozzáadta:: Gábor | Dátum: 2015-04-28

Hely: Szendrő

Táv: 15 km

Időpont: 2015. április 24.

Jelentkezési határidő: április 23. 12:00

Költség: 1000 Ft/fő (nevezési díj: 550 Ft+útiköltség)

 

részletek: http://www.szendroitura.hu/vitezlo-tura/2015/

Kategória: Ökoiskola | Megtekintések száma: 621 | Hozzáadta:: Gábor | Dátum: 2015-04-21

Kedves Szülők! Kedves Gyerekek!

2015. április 23-án papírgyűjtést szervezünk. A papírokat 7 órától 12 óráig gyűjtjük az udvaron található konténerekbe. 

Jó gyűjtögetést mindenkinek!

Kategória: Ökoiskola | Megtekintések száma: 672 | Hozzáadta:: Gábor | Dátum: 2015-04-21

2015 az évfordulók éve - idén ünnepli 25. évfordulóját a magyarországi Föld napja mozgalom, és ez a 45. évfordulója a Föld napja világmozgalomnak. Sokat tettünk, de nem eleget - ezért is volt 2014 az eddigi legmelegebb év a Földön a mérések 1900 körüli kezdete óta. 2015 a talaj és a fény nemzetközi éve. Egyik nélkül sem élhetünk. Talaj és fény nélkül nincs élelmünk.

Mit tehetsz? Sokat. Zöldítsd környezetedet, ültess fát, termelj haszon- növényeket, komposztálj, szigetelj, közlekedj közösen, ne vásárolj csomagoltat, válts környezetbarát szerekre, félkész, készétel helyett egyél friss hazait, egyél kevesebb állatit... ajándék a környezetnek, az egészségnek.

A Föld napja mára a legnagyobb önszerveződő környezeti megmozdulássá vált Magyarországon.Cselekvő ünnep, amely mindnyájunk jövőjéről szól.

Cselekedj Te is!

 

... Tovább »

Kategória: Ökoiskola | Megtekintések száma: 636 | Hozzáadta:: Gábor | Dátum: 2015-04-21

Őszi szünet: 2014. október 27-től 31-ig,
előtte utolsó tanítási nap: október 22., szerda
utána első tanítási nap november 3., hétfő 
Téli szünet: 2014. december 22-től 2015. január 2-ig
előtte utolsó tanítási nap december 19., péntek
utána első tanítási nap 2015. január 5., hétfő 
Tavaszi szünet: 2015. április 2-től 7-ig 
Nyári szünet: 2015. június 16-tól 

Piros betűs ünnepek, munkaszüneti napok, amikor nincs tanítás: 
október 23. (csütörtök), november 1. (szombat), december 24-25-26 (szerda-csütörtök-péntek), január 1. (csütörtök), húsvét: április 6. (hétfő), munka ünnepe: május 1. (péntek), pünkösd: május 25. (hétfő)

Kategória: Tanév rendje | Megtekintések száma: 588 | Hozzáadta:: Gábor | Dátum: 2015-03-27

A Föld órája magyar honlapja

A Föld Órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, melyet a WWF hívott életre, hogy megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják ki és le egy órára a nem létfontosságú lámpáikat és elektromos berendezéseket.

A kezdeményezés 2007-ben indult Ausztráliából. Ekkor Sydney-ben kapcsolták le a fényeket egy órára, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a klímaváltozás hatásaira. Azóta globális klímavédelmi akcióvá nőtte ki magát az esemény. Több száz ország, és számos híresség áll ki a WWF klímavédelmi törekvései mellett. Olyan nevezetességek sötétülnek el, mint például a pekingi Tiltott Város, a római Trevi Kút, az egyiptomi piramisok, a párizsi Eiffel torony és a Notre Dame, és lekapcsolják a világ legmagasabb épületeinek fényeit is. 2008-ben vált nemzetközivé a kezdeményezés. Ebben az évben csatlakozott Magyarország is né ... Tovább »
Kategória: Ökoiskola | Megtekintések száma: 748 | Hozzáadta:: Gábor | Dátum: 2015-03-25

Iskolánk tanulóinak versenysorozatot hirdetünk, mely a Víz világnapjától (márc.22.) a Föld világnapjáig (ápr. 22.) tart. Három hét alatt három versenyfeladatot kell megoldaniuk, melyek az ez idő alatt ünnepelt jeles napokat ölelik fel.

Az 1. forduló (márc.23-27.) a Víz világnapját és a Meteorológiai világnapot, a 2. forduló (márc.30.-ápr. 10.)az Űrhajózás világnapját és a Csillagászat világnapját, a 3. forduló (ápr.13-17.) a Föld napját dolgozza fel különböző feladatokkal.

A verseny eredményének kihirdetésére a Föld napján kerül sor.

Kategória: Ökoiskola | Megtekintések száma: 567 | Hozzáadta:: Gábor | Dátum: 2015-03-25

« 1 2 ... 4 5 6 7 »
<